Két derbi az Üllői úton, nyitány a Pakssal

A mai napon az MLSZ székházában délután három órakor kihirdették a 33 fordulóból álló megújult bajnokság fordulóinak hétvégi leosztását. A sorsolásban az első 22 fordulóban a csapatok oda-visszavágó rendszerben játszanak két mérkőzést az előző bajnoki rendszerhez hasonlóan, majd a 23-33 fordulókban a bajnoki helyezéseket tekintetbe véve a fennmaradó 11 fordulóban a tabellán előrébb végzett csapatok ismét hazai pályán játszanak. A rendszer értelmében tehát három derbi várja a szurkolóinkat, amelynek első állomása 2015. szeptember 12-i hétvégén az Újpest FC-Ferencvárosi TC derbi lesz hazai pályán.

A pályaválasztói jogokról még annyit érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi kiírás egyelőre csak tájékoztató jellegű, hiszen klubunk kérvényezte az MLSZ-nél, hogy mivel az októberben induló stadionrekonstrukciós projekt keretein belül (erről részletek hamarosan) jelentős felújítási munkálatok kezdődnek év végén a stadionban, az erre az időszakra eső mérkőzéseket klubunk idegenben kívánja lejátszani. Mivel itt pusztán pályafelcserélésről van szó, ezért a lenti táblázatban ezt a szövetség még nem tüntette fel, erről a hétfői napon az MLSZ Elnökség határozatban fog dönteni.

Alább tehát álljon tájékoztató jelleggel a táblázat, amelyben a 2015/2016-os idény NB1-es bajnoki párosításai vannak hétvégi lebontásban.

OTP Bank Liga
15/16

Hétvége dátuma

Mérkőzés

1. forduló

2015. július. 18

Újpest FC - Paks

2. forduló

2015. július. 25

Vasas - Újpest FC

3. forduló

2015. augusztus. 1

Békéscsaba - Újpest FC

4. forduló

2015. augusztus. 8

Újpest FC - PAFC

5. forduló

2015. augusztus. 15

Honvéd - Újpest FC

6. forduló

2015. augusztus. 22

Újpest FC - Haladás

7. forduló

2015. augusztus. 29

DVTK - Újpest FC

8. forduló

2015. szeptember. 12

Újpest FC - FTC

9. forduló

2015. szeptember. 19

Videoton - Újpest FC

10. forduló

2015. szeptember. 26

Újpest FC - MTK

11. forduló

2015. október. 3

DVSC - Újpest FC

12. forduló

2015. október. 17

Paks - Újpest FC

13. forduló

2015. október. 24

Újpest FC - Vasas

14. forduló

2015. október. 31

Újpest FC - Békéscsaba

15. forduló

2015. november. 7

PAFC - Újpest FC

16. forduló

2015. november. 21

Újpest FC - Honvéd

17. forduló

2015. november. 28

Haladás - Újpest FC

18. forduló

2015. december. 5

Újpest FC - DVTK

19. forduló

2015. december. 13

FTC - Újpest FC

20. forduló

2016. február. 13

Újpest FC - Videoton

21. forduló

2016. február. 20

MTK - Újpest FC

22. forduló

2016. február. 27

Újpest FC - DVSC

23. forduló

2016. március. 5

Újpest FC - MTK

24. forduló

2016. március. 12

Haladás - Újpest FC

25. forduló

2016. március. 19

Újpest FC - DVTK

26. forduló

2016. április. 2

Békéscsaba - Újpest FC

27. forduló

2016. április. 6

Újpest FC - PAFC

28. forduló

2016. április. 9

Vasas - Újpest FC

29. forduló

2016. április. 16

Újpest FC - Honvéd

30. forduló

2016. április. 23

DVSC - Újpest FC

31. forduló

2016. április. 27

Újpest FC - Paks

32. forduló

2016. április 30.

FTC - Újpest FC

33. forduló

2016. május. 7

Újpest FC - Videoton

forrás: ujpestfc.hu

A teljes sorsolás elérhető ITT

Címkék: Lelátó, Szezon
http://ujpestfigyelo.blogstar.hu/./pages/ujpestfigyelo/contents/blog/13811/pics/lead_800x600.jpg
Lelátó,Szezon
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?