Súlyos sérülés érte a nyári szerzeményt, műteni kell

„Két hete edzésen, egy ártalmatlan szituációban egy társam, teljesen vétlenül, ráesett a bal lábamra. Bár fájt a térdem, dolgoztam tovább, sőt annyira nem tűnt súlyosnak az eset, hogy még Belgiumba is elutaztam a csapattal. Még azt követően is a pályán maradtam, hogy az első kinti felkészülési mérkőzésen belenyilallt a fájdalom a térdembe. A meccs után sem dagadt be, de akkor már gyanítható volt, hogy baj van, jött is az MRI-vizsgálat, amelynek eredménye aztán végtelenül elkeserített” – nyilatkozta honlapunknakWindecker József.

A diagnózis: elülső térdszalagszakadás és porcsérülés a bal lábban, a gyógyulási idő várhatóan négy-hat hónap.

„Korábban sohasem voltam sérült, képzelheti, mennyire magam alatt voltam, amikor meghallottam, mivel kell megküzdenem – folytatta a 22 éves játékos. – Szerencsére belga tulajdonosunk, Roderick Duchatelet nagyon figyel rám, ragaszkodott például ahhoz, hogy Belgiumban operáljanak meg, néhány napon belül utazom is. A Standard Liege orvosa műt majd, tudom, hogy jó kezekbe, kifogástalan körülmények közé kerülök, és most már próbálom pozitívan feldolgozni a történteket, vége az önsajnálatnak.”

Windecker nyáron került az Újpesthez a Győri ETO-ból, jól kezdődött számára a felkészülés, tele volt tettvággyal, Nebojsa Vignjevics vezetőedző számolt vele a kezdő tizenegyben – most türelemre lesz szükség, amíg eljön a bajnoki bemutatkozás ideje lila-fehér mezben.

„Talán az őszi szezon végére, az utolsó egy-két fordulóra már bevethető leszek. De nem fogjuk elkapkodni a visszatérést, az a legfontosabb, hogy teljesen felépüljek” – tette hozzá a fiatal középpályás.

Forrás: nso.hu

foto: ujpestfc.hu

Címkék: felkészülés
http://ujpestfigyelo.blogstar.hu/./pages/ujpestfigyelo/contents/blog/19374/pics/lead_800x600.jpg
felkészülés
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?