Újabb hazai döntetlen

Az utolsó pillanatban mentettünk pontot hazai pályán a Honvéd ellen – épp úgy ahogy egy hete a Puskással szemben. 

A kezdés után próbáltuk magunkoz ragadni a kezdeményezést és széleken vezetett akciókkal megbontani a Honvéd védekezését. Hazard és Suljic is veszéyesen játszott, de igazi gólhelyzet nem alakult ki. A vendégek Youlát próbálták helyzetbe hozni – sikertelenül, mert stabilan, fegyelmezetten védekeztünk. Azt azért érezni lehetett, hogy a kispesti légióssal lesznek még bajok...

Lett is. A 63. percben egy kapu előtti kavarodás után Youla csapott rá a labdára és a kapuba is vágta (0–1).

Kicsit felpörögtünk a gólt követően, de azért nem toltuk be a kapujába a Honvédot, de a végén Balogh Balázs szöglete után Tóth Patrik vette le  labdát és akapuba is lőtte (1–1).

Ezzel a harmadik hazai meccsünkön sem sikerült nyernünk, igaz továbbra is őrizzük a veretlenségünket. 

„Először is gratulálok a Honvédnak, hiszen remekül játszott. A saját csapatomról ugyanezt nem mondhatom el. Nem ez a játék jellemző ránk. Úgy tűnt, mintha már a mérkőzés előtt eldöntöttük volna, hogy nem akarunk nyerni, és meg akarjuk ölni a saját futballunkat. Az ellenkezőjét nyújtottuk a saját játékunknak, sok volt a villogás, az egyénieskedés, és kevés a győzelemre törő küzdeni akarás. Beszéltünk erről a játékosokkal, de úgy tűnt, sokan mégis a saját igazukról akartak meggyőzni. Jó lecke volt ez számunkra, ám a mai nem az a csapat volt, amely pályára szokott lépni. A szurkolók az utolsó pillanatig velünk voltak, nem adták fel. Értük kell játszanunk, mert nélkülük az egy pont sem lett volna meg” – mondta Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője a klubja hivatalos honlapjának adott értékelésében.

(fotó: ujpestfc.hu)

http://ujpestfigyelo.blogstar.hu/./pages/ujpestfigyelo/contents/blog/19771/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?