A Charlton szurkolói is tüntetnek Duchatelet ellen

A The Guardian közöl terjedelmes írást arról, hogy a Charlton drukkerei tüntetnek a klubtulajdonos ellen. A lap felidézi azt is, hogy Roland Duchatelet számára egyáltalán nem ismeretlen ez a helyzet, hiszen korábban a belga Standard Liége szurkolói is hasonlóan tettek. Emlékeszhetünk rá, hogy Roderick Duchatelet is szembesülhetett már hasonlóval a Megyeri úton, mert őt sem különösebben kedvelik a drukkerek. 

Fotó: Dayli Mail

A Charlton hat forduló óta nyeretlen, s az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban. A drukkereket emellett az is bántja, hogy a belga befektető beszállása óta már a hatodik vezetőedző ül a kispadon, de a jelenlegi belga (naná...) szakember Karel Fraeye október óta megbízott edzőként látja el a feladatokat. Az edzőnek ráadásul korábban nemhogy komoly eredménye, de jelentős csapata sem volt. Korábban a mindössze három hónapig a klub alkalmazásában álló, szintén belga José Riga segítője volt. 

Emellett a klubnak nincs vezető játékosmegfigyelője és sportigazgatója sem – mondjuk minden nem is lehet. 

A drukkereket az is idegesíti, hogy az igazolások sem jönnek be. Emellett pedig kissé eszetlenül folyik a fiatalítás, ám a juniorok közül kiemelt labdarúgókról bebizonyosodott, hogy korai volt még a nevezésük, mert a tudásuk nem üti meg az angol második liga szintjét. 

A szurkolókat jelentősen bosszantja az is, hogy néhányan nem kapták meg a bérleteiket a szezon kezdete előtt és nem régen bejelentette a klub, hogy a jegypénztárak szerdán és csütörtökön zárva tartanak – senki nem érti ennek mi volt az oka. 

Azt mi is látjuk innen Budapest környékéről, hogy a Duchatelet-család által kitalált futball-hálózat nem működik, vagyis a Charlton, Újpest, Alcorcón (spanyol) és Sint-Truiden (belga) alkotta rendszerben nincs elég mozgástere a játékosoknak, másként: nincs elég épkézláb labdarúgó ebben a négyesben. 

Szóval a liége-i problémák megoldódtak, amikor Roland Duchatelet eladta a részét, Újpesten is nyugalom van, hiszen második a csapat, az Alcorcón és a Sint-Truiden igazából senkit sem érdekel, ellenben Charltonban elég nagy baj van. Már csak azért is, mert nem az első tüntetés következik a tulajdonos ellen, hanem már a második. 

Címkék: Duchatelet
http://ujpestfigyelo.blogstar.hu/./pages/ujpestfigyelo/contents/blog/23559/pics/lead_800x600.jpg
Duchatelet
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?