A magunk baja

Igazán nem akarom kongatni a vészharangot, de úgy néz ki, hogy nem állunk jól.

Ami már biztos: Litauszki Róbert elhagyta a csapatot, mert Lengyelországban, a Cracoviánál folytatja pályafutását. Szintén tuti, hogy Kylian Hazard fél évig nem futballozhat sérülése miatt. Az is téma már hónapok óta, hogy Jhonathan Herist is külföldre csábítják.

És akkor nézzük a pletykákat.

Banai Dávid kapust a Debrecen vinné, Kabát Pétert pedig a Gyirmót, Lencse Lászlót pedig úgy néz ki nem tudjuk megtartani, mert ugye eleve kölcsönben volt nálunk Felcsútról, de a Ferencváros is szemet vetett rá. Nagy Tibor kölcsönszerződése is lejár, így ő mehet vissza az MTK-ba.

Ez összesen hét játékos. Egy részük peremember, keveset játszott, de a létszám miatt azért mindenképpen fontosak voltak – Kabát Péter mentalitása különösen.

A nyáron kezdődő bajnokság erősen fontos lesz, hiszen letelik végre az eltiltás, így ha a csapat helyezése lehetővé teszi, akkor még a nemzetközi kupában is indulhat. Vagyis most nagy kérdésre kell választ kapnunk: mit akar valójában Roderick Duchatelet, a klub tulajdonosa kezdeni az Újpesttel?

Az rendben van, hogy Balogh Balázzsal és a vezetőedző Nebojsa Vignjeviccsel már hosszabbított. Teszem hozzá a játékos esetében ez sem feltétlenül jelenti azt, hogy marad, pusztán annyit, hogy a klub pénzt kérhet érte, ha menni akar.

Valahogy úgy érzem, arról ezúttal is le kell tennünk, hogy a bajnoki címért harcoljunk. Vagy legalábbis nem tart sokáig majd a küzdelmünk. Mert közben a Videoton, a DVSC és a Ferencváros is elkezdett már nézelődni.

Mi meg? Várjuk a csodát?

Miközben Belgium egyik leggazdagabb családja a tulajdonos. Nem értem én ezt az egészet. Továbbra sem világos, hogy mit akar a Duchatelet-család az Újpesttel. Mondjuk az sem, hogy mi a terv a harmadik ligába zuhant Charltonnal, de ez mondjuk legyen az angolok baja. Nekünk megvan a magunké...

 

Címkék: Duchatelet
http://ujpestfigyelo.blogstar.hu/./pages/ujpestfigyelo/contents/blog/27489/pics/lead_800x600.jpg
Duchatelet
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?