Soroksár vs. Újpest

Elképesztő, hogy egy Soroksár–Újpest összevetésből a dél-pesti kerület csapata jön ki győztesen. Márpedig ezt is megéltük. 

Ugyanis az NB II-ben jelenleg az ötödik helyen álló sárga-fekete, Ferencváros fiókcsapat megkapta az NB I-es licencet, az Újpest viszont nem. Ennek oka, hogy soroksári ékszerdoboz, mi több oroszlánbarlang alkalmas élvonalbeli mérkőzés rendezésére, a Szusza Ferenc Stadion viszont nem.

Na, most megy el a picsába mindenki…

Télen, az utolsó fűszálat is vigyázzba állították, amikor arról volt szó, hogy a Megyeri úti stadion megkapja-e az élvonalbeli bajnokik rendezéséhez szükséges engedélyt, vagy sem. Mindent megvizsgáltak, nagyítóval nézték, hogy a felújítás milyen lett. Nagy nehezen megadták az engedélyt, erre most a klub nem kapta meg a 2017/18-as bajnokságra a licencet, mert a létesítmény nem alkalmas a mérkőzések lebonyolítására. 

Mégpedig azért nem, mert nem fűtött a gyepszőnyeg. 

De, ha már itt tartunk nézzük csak végig a mezőnyt. A Ferencváros, a Debrecen, az MTK, a Mezőkövesd, a Videoton és a Gyirmót vadonatúj, vagy felújított stadionban futballozik. A Diósgyőr is, mert Kövesden szerepel, a Honvéd sem panaszkodhat. A Haladás Sopronban futballozik, mert készül az új létesítmény, a Vasas meg Újpesten ugyanezért. 

Szóval mindenki rendben van – kivéve az Újpestet. 

Arról a stadionról beszélünk, amúgy amit télen 800 millióért renováltak. A fűhöz hozzá sem nyúltak. Utoljára öt éve a tulajdonos pénzéből cserélték ki a gyepet. Akkor nem volt kötelező a fűtés nem is rakatta bele. Újpesten nem csinálja meg az állam a füvet, itt valaki mástól várják, mert ha nem lesz kész, akkor nincs licenc. 

Vicc. 

Még akkor is, ha fellebbezésnek van helye. Mert az önmagában kevés, hiszen a licenc-szabályzatot kellene megváltoztatni ahhoz, hogy az Újpest (és a Vasas) a Szusza-stadionban futballozzanak az ősszel. 

Ha nem akkor Soroksáron. Vagy Szolnokon. Esetleg Balmazújvárosban. Netán az NB III-as Győrnél. 

Címkék: licenc, stadion, Szezon
http://ujpestfigyelo.blogstar.hu/./pages/ujpestfigyelo/contents/blog/37660/pics/lead_800x600.jpg
licenc,stadion,Szezon
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?