2016.10.15.
Balajcza Szabolcs kimarad a Honvéd elleni kezdőből, sőt a piros-feketék elleni keretből is. Hosszú évek óta áll a csapat kapujában, talán csak egy fél szezont hagyott ki, amikor úgy döntött a szakvezető, hogy nem ő a legjobb kapus, akkor visszaverekedte magát a kezdőbe. A kispesti találkozó lett volna a 350. NB I-es találkozója. Hogy ez a jubileum mikor jön el, azt nem tudni.
2016.10.11.
Az Újpest FC ebben a bajnokságban eddig a Vasas stadionjában játszotta hazai mérkőzését, mert a Megyeri úti létesítményben felújítás zajlik – nagy átalakításról nincs szó, mondjuk úgy, hogy ráncfelvarráson esik át a 2001-ben átadott stadion. A beruházással kapcsolatban Őze István, az UTE klubigazgatója nyilatkozott az ujpest1885.hu oldalnak, s a beszélgetésben konkért dátumok is szóba kerültek a beruházással és a csapat visszaköltözésével kapcsolatban.
Kecskés István
2016.10.06.
Kicsit utánanéztem, hogy mi is a helyzet most az UTE utánpótlásában. Mert azt ugye tudjuk, hogy az Újpest FC is elkezdett fiatalokkal foglalkozni, ám a hirdetésben összekapott csapatokkal kapcsolatban egyelőre még korai véleményt mondani. Ami biztos: az UTE Akadémiáról egyre jobb híreket hallani, pedig nem kis nehézségekkel kellett megküzdenie.
2016.09.22.
Két éves előkészítő tárgyalások végén 2016. szeptember 22-én írták alá azt a sportfejlesztési programot, mely az UTE, Újpest Önkormányzata, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium együttműködésében 100 százalékos állami támogatásból valósul meg.
2016.09.12.
Megkezdte szereplését az UTE a MOL Ligában. Az első meccsen, a bajnoki címvédő DVTK ellen 5–3-ra kikapott ugyan, de ennek ellenére a nyári erősítések és a felkészülés azt mondatja velünk, hogy a csapat régen látott sikert érhet el. Nem, a bajnoki cím nem reális, de a dobogóra simán odaérhet az együttes, amely kedden hazai környezetben lép majd pályára.
Címkék: jégkorong
2016.09.05.
Rég hallottunk Véber Györgyről. Az Újpest egykori kiválóságáról, az NB I-es Pápa, Mezőkövesd, majd Pécs vezetőedzőjéről legutóbb akkor hallhattunk, amikor távozott az NB III-as RKSK-tól. Ennek pedig lassan öt hónapja.
2016.08.01.
Szusza Ferenc az Újpest ikonja, a stadion névadója, tíz éve hunyt el. A legendás játékosnál senki sem játszott több meccset lila-fehérben és nála senki sem szerzett több gólt az NB I-ben. Edzőként dolgozott spanyol és lengyel csapatoknál is – mindenhol imádták. Sokak számára ő jelenti az Újpestet, még akkor is, ha már tíz éve nincs köztünk.
2016.07.31.
Azt nem mondanám, hogy nagy győzelem volt, de nagyon kellett a Paks elleni siker. Lázok János fejese három pontot ért. Hogy ezen kívül mit hoz, azt egyelőre nehéz lenne megmondani, de a lényeg az, hogy már nem vagyunk utolsók. Persze ez az eredmény a mának szól. Ettől függetlenül még aggódhatunk a klubért, mert bajban vagyunk. Nem kicsiben.
2016.07.24.
Arany János egyik legjobb verse a Walesi bárdok. Ma valahogy eszembe is jutott és kicsit átírtam. Biztos nem igaz úgy, ahogy én gondolom. De talán van benne igazság. Roderick! Te tetted ezt!
2016.07.24.
Két meccs két vereség – ez az Újpest mérlege az új szezonban. A helyzet az, hogy nagyjából azt hozta a csapat, amire számítani lehetett. Hamarosan elkezdenek majd tüntetni a drukkerek Roderick Duchatelet tulajdonos ellen. Igazuk van. Ugyanakkor mégis azt szeretném, ha a befektető maradna és végignézné mit csinált, mit tett az 1885-ben alapított klub futball-csapatával.
Címkék: Duchatelet

Ezeket a cikkeket olvastad már?